A testi-lelki egészség egymásra ható, egymást erősítő összefüggésének jegyében került megszervezésre az a program, aminek középpontjába a kisállatok és a gyerekek interakciója került. Biztosan tapasztalta már, hogy a kutyák, lovak, macskák és a többi házi vagy szelíd(ített) állat közelsége milyen csodálatos hatással van ránk: nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, ami testi egészségünkre is pozitívan hat.

Az állat számára egyedül az ember viselkedése, jelleme számít, és az, hogy hogyan bánnak vele. Természetes hát, ha idős emberek, felnőttek és gyerekek számára is lelki támaszt, vigaszt és segítséget nyújtó baráttá válik egy-egy kisállat, ami ezután méltán válik kedvencé is.

Ezt az üzenetet erősítette a családok számára meghirdetett eseményünk, ahol több tucat féle, fajta kisállattal (madaraktól, a rágcsálókon át, a kistestű növényevőkig) ismerkedhettek meg a résztvevők és szerezhettek hasznos tudást a gondozóktól, szakemberektől.

Az állatok közelségéből fakadó pozitív atmoszféra pótolhatatlan élményt nyújtott mindenki számára. Jó volt, a csupa-csupa mosolygós arcot látni közben… sőt még másnap is.

 Az esemény képekben